Feladatunk

  • pótolni a gyermek gondozásában akadályoztatott szülő gondoskodását,
  • biztosítani az áttekinthető, nyugodt légkört, ahol a gyermek testileg,
        érzelmileg, erkölcsileg korának és képességének megfelelően fejlődhet,
        személyisége a lehető legteljesebb módon kibontakozhat.
  • Mivel a gyermekvédelem egyik fontos alappillére, hogy a kiskorút csak akkor emeljék ki családi környezetéből, ha ellátása veszélyben kerül, társszervekkel karöltve mi is igyekszünk mindent megtenni a gyermekek családban tartásáért.
    Amennyiben azonban gyermeket veszélyeztető helyzet jut munkatársaink, illetve a gyermekvédelmi szolgálat tudomására, kezdeményezzük a gyermek átmeneti otthonban történő elhelyezését. Ilyen esetekben a megfelelő gondozás biztosítása mellett az is fontos feladatunk, hogy további összehangolt csapatmunka során a gyermek sorsát mielőbbi, megnyugtató, és lehetőség szerint végérvényes megoldással rendezzük.
    Amíg azonban ez megtörténik, addig is igyekszünk az érintett gyermekek számára az intézményben kellemes, nyugodt és családias környezetet, légkört biztosítani.