Kemence….ismét

Idén július 18 és 22. között szerveztük kemencei táborunkat. A tavalyi pozitív élmények után nagy várakozással indultunk útnak.

Hétfő: Az indulás reggelén mindenki izgatottan várta hova is megyünk, milyen lesz az idei tábor.

Utazásunk zökkenőmentes volt- jóllehet a buszon szinte végi állva figyeltük a táj szépségét, az út menti legelő állatokat, a hegyes-völgyes útszakaszok hullámvasútra emlékeztetető érzésével.
Megérkezésünkkor csomagjaink már célt értek, így következett a szobák elfoglalása, kicsomagolás. A várva várt ebéd után - mert már mindenkinek jelzett a hasa - nyakunkba vettük a falut. A hosszú sétát mindenki jól vette- nem is sejtve, hogy ezt az utat még jó pár alkalommal megtesszük. A faluba érve egyik első programként célba vettük a postát, ahol képeslapot vásárolva üdvözletünket küldtük az otthon maradtaknak.
A tájházat zárva találtuk, de reménykedtünk benne, hogy a következő napok egyikén ezt is megtekinthetjük.
Vacsora előtt még nagy halászatot tartottunk a ház mögötti kis patakban, ahol megfelelő célszerszám híján homokozó lapáttal és félig lyukas zacskókkal próbáltunk minél nagyobb halakat fogni. Ilyen felszerelési hiányosságok ellenére nagy üdvrivalgás volt egy-egy halacska becserkészésekor.
Estére sajnos nagy vihar érkezett, így csak reménykedni tudtunk, hogy másnapra elvonul, s évezhetjük a strandon a napsütést és a vizet.

Kedd: Kisütött a nap, a vihar elvonult. Irány a strand. Szerencsénkre mind a levegő, mind a víz meleg volt, így végre gyermekeink- meg persze a kísérők- élvezhették a jó időt. Szinte el sem hagytuk zárásig a strandot - mintha éreztük volna, hogy minden percet ki kell használnunk. Még uzsonnánkat is helybe hozták nekünk. Estére a víz és a jó levegő mindenkit kifárasztott, így senkit sem kellett altatni.

Szerda: Szakad az eső. Reggeli fohászként elénekeltük a „Süss fel nap”-ot, majd reménykedtünk. Sikerrel, hiszen délutánra megkegyelmezett számunkra az ég és pár óra erejéig elállt az eső. Ezt kihasználva ismét célba vettük a falut, ahol már a tájház is nyitott kapukkal várt minket. Itt megismerkedtünk Kemence történetével, rég használatos tárgyaival, szokásaival. Gyermekeink érdeklődve hallgatták a történeteket. Ezt követően ismét magunkévá tettük a játszóteret, amit első nap felfedeztünk, s mindenkiből előtört a benne megbújó kisgyermek.
Az estére tervezett szalonnasütési szándékunkat ismét keresztül húzta az ég, s szinte folyamatosan esett az eső.

Csütörtök: És még mindig esik és esik és esik. A mai fohászunkat nem hallgatták meg az égiek. Ennek ellenére az otthonról hozott filmek, mesék és játékok jó hangulatot teremtve elterelték figyelmünket a kinti zord időjárásról. Mivel a záró tábortűz és szalonnasütés ma is elmaradt, helyette az étkezőben rendeztük meg búcsúestünket, ahol mindenki egyéni produkcióval tette felejthetetlenné utolsó esténket, megfűszerezve mindezt Kriszta néni és Rita néni rövid színdarabja könnyek között (persze a nevetéstől) foglalta össze a mögöttünk lévő pár nap élményeit, meghatározó történéseit, jellemző szófordulatait. Mindez nagy hamburgerezéssel zárult.

Péntek: Eljött a hazaindulás napja. Csomagolás, gyors reggeli, aztán nagy kavarodás a buszindulással kapcsolatban. Mivel kiderült, hogy a kiszemelt busz nem közlekedik, s 15 perc múlva indul egy, gyerekeinket gyorsan összekapva és a csomagtartóba begyömöszölve végül elértük járművünket, ezzel elkezdve utunkat haza fele.

Összegzésként elmondható, hogy a zord időjárás ellenére senki nem akart még hazamenni, hisz nagyon jól éreztük magunkat. Gyermekeinkkel semmi probléma nem adódott, érdeklődőek, nyitottak voltak mindenre, szót fogadtak (ha azt kértük, vessék bele magukat a medencébe, minden ellenkezés nélkül - nem is értve :) - de megtették.
Így aztán rengeteg élménnyel hazatérve várjuk a következő évi nyaralást, de a biztonság kedvéért addig minden nap megejtünk egy fohászt…