Polgármesteri látogatás
Július első hetében a Gondozási Központ jelentős eseményre készült, hiszen a IV. kerület polgármestere,
Wintermantel Zsolt látogatott el a SZEI igazgatójával, dr. Varga Józseffel az egyes telephelyekre.
Július 5-én a Király utcai intézményünk életébe nyertek betekintést, ahová fából készült kerti padokat vittek ajándékba.
Az énekkarosok és a klubtagok színvonalas műsorral viszonozták a kedves gesztust.
Július 7-én délután a Nagyszombati, valamint a Tungsram utcai telephelyünkre érkezett vendégségbe a polgármester.
Az Őszkacsintó Idősek Klubjában a megjelenteket Laposa Józsefné nappali ellátás vezető köszöntötte.
Az ajándékozás itt sem maradt el, napernyőt, étkészletet, és filmeket kapott a klub.
A Tungsram utcában névnapi köszöntő vette kezdetét, a dolgozók és az ellátottak versekkel készültek ebből az alkalomból.
Wintermantel Zsolt rózsával köszöntötte az ünnepelteket, a 94. születésnapját ünneplő Kozma Károlynénak pedig személyesen adta át a tortát.
Az intézményt a polgármester egy kerti hintaággyal ajándékozta meg, melyet másnap már fel is állítottak a teraszon.
Az idősek nagyon örültek a meglepetésnek, akik számára felejthetetlen marad ez a délután.