AZ EGÉSZSÉG MINDANNYIUNK ÉRTÉKE
Üdvözli Önt Újpest Önkormányzatának Szociális és Egészségügyi Intézménye (SZEI).
Az intézményt illetve elődjét 1992-ben hozta létre városrész képviselő testülete
abból a célból, hogy egyrészt a jogszabályok által kötelezően előírt, másrészt
az önkormányzat által célként tűzött egyes feladatokat e szakosított intézmény
lássa el.
Az alapító okiratunkban rögzítetteknek megfelelően a SZEI több mint tíz éve
szervezi és irányítja Budapest Főváros IV. kerületében az egészségügyi
alapellátást, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokat.
MISSZIÓS NYILATKOZAT
Munkánk során az alábbiakról gondoskodunk:
√ Nyitottan működtetjük intézményünket, nyitottan kínáljuk
szolgáltatásunkat:
Az intézmény vezetői – és annak valamennyi munkatársa – arra törekszenek,
hogy a szakmai-, szellemi-, kulturális nyitottság jegyében a tevékenység
végzése során keressék az újszerű, innovatív megoldásokat, és az intézmény
módszertani feladataiból adódóan ajánlja, illetőleg továbbadja azokat más
szociális szolgáltatóknak.
√ Felkészülten látjuk el a szolgáltatásainkat igénybe vevőket
Rendkívül lényegesnek tartjuk azt, hogy a munkatársak napi munkája során ne
csupán „ráérzésből” cselekedjenek, hanem minden munkamozzanat megalapozott,
a szakma követelményrendszerének megfelelő, szerzett, tanult ismereteken
nyugvó tudatos tevékenység legyen. Mindezen feladatokat szakmailag jól
képzett, a klienseink iránt empátiával és elkötelezettséggel bíró, róluk
nagy odaadással gondoskodni tudó szakemberekkel látjuk el. Munkatársaink
képesek és hajlandók a kliensek érdekében a működő szakmai kapcsolatokat
kiépíteni és működtetni, társintézményekkel való együttműködést
kezdeményezni, szervezni és fenntartani.
Célunk, hogy a klienseink a személyes gondoskodás és odafigyelés által jó
körülmények között, biztonságban érezzék magukat.
Minden dolgozónk felelős azért, hogy az intézménnyel kapcsolatba kerülők
elégedettek legyenek munkánkkal.
Dolgozóink szakmai ismereteinek karbantartására, folyamatos
továbbfejlesztésére nagy hangsúlyt helyezünk. Hisszük, hogy csak magas fokú
hozzáértéssel nyújthatunk megnyugtatóan színvonalas, minőségi szolgáltatást
intézményünkben, ahol a munka tárgya maga az ember. Módszertani
tevékenységünk végzésének alapkövetelménye az azonnali, gyors információ-,
ill. ismeretszerzés, és ezek korrekt, torzításmentes továbbadása, valamint a
mindenkor aktuálisan rendelkezésre álló, megbízható tudás.
√ Tisztességgel dolgozunk, cselekszünk, élünk.
Munkatársainkkal szemben alapvető elvárás az emberi tisztesség, a
közalkalmazotthoz méltó magatartás munkaidőben és munkaidő után,
szolgálatban és magánéletben egyaránt. Szakmai – erkölcsi - etikai
követelmény, hogy az intézmény által ellátottak a szolgáltatás igénybe
vétele során ne kerülhessenek kiszolgáltatott, függő helyzetbe az
alkalmazottaktól, hogy az itt folyó munka alapja a humánum, az empátiás,
odaforduló, támogató magatartás legyen.
Szeretetteljes, egyben szakmailag kifogástalan, etikus, elkötelezett
gondoskodással kívánjuk megteremteni azt a békességet, nyugalmat és
harmóniát, amely által emberhez méltóvá tesszük szolgáltatásainkat mind az
igénybevevők, mind a társintézmények és nem utolsó sorban saját dolgozóink
számára is.
Az intézmény vezetői elkötelezettek az intézményen belüli és kívüli jó
atmoszféra, az építő jellegű kitűnő együttműködés mellett. Komoly figyelmet
fordítunk arra, hogy a szolgáltatásainkat igénybe vevők érdekében
környezetünkkel, a lakossággal, az önkormányzattal visszajelzéses kapcsolatot
tartsunk.
Működésünk további javítása érdekében a lakosságtól kapott segítő szándékú
észrevételeket nagy tisztelettel megköszönjük, és figyelembe vesszük.
Az intézmény vezetése elkötelezettséget vállalt a kliensek elégedettségét
szolgáló minőségirányítási rendszer bevezetésére, működtetésére és folyamatos
fejlesztésére.
Minőségirányítási rendszerünk révén kívánjuk biztosítani a szolgáltatásainkat
igénybevevők biztonságos, magas szakmai színvonalú ellátását.